Navracsics Tibor: Nem függhet ideológiától a fiatalok politikai szerepvállalása
Brüsszel – és benne Navracsics Tibor uniós biztos – szavazásra és közéleti aktivitásra próbálja bírni a fiatalokat. Megnéztük, milyen hatásfokkal.
Brüsszel – és benne Navracsics Tibor uniós biztos – szavazásra és közéleti aktivitásra próbálja bírni a fiatalokat. Megnéztük, milyen hatásfokkal.
Az Európai Bizottság magyar tagja szerint emberileg is nehéz helyzetbe került a magyar kormány és Brüsszel vitája miatt.
A Fidesz európai uniós biztosa a rádió reggeli adásában azt mondta: nem tudja, miért küldték ki egy olyan helyre, amit kiküldetése után szinte rögtön meg is támadott a magyar kormány.
Nehéz öt év volt, Navracsics Tibor leszerepelt.
A kormány elvesztette az összes kulturális háborúját -–mondta a visszavonuló EP-képviselő.
Az uniós biztos megint nem azt mondta, amit a Fidesz hangoztatni szokott.
Meglepetések helyett korábbi, nem hivatalos információk erősödése olvasható ki a Fidesz-KDNP frissen elfogadott, 2019-es EP-listájából. A névsort vezető Trócsányi László jelenlegi igazságügyi minisztert annak ellenére jelölhetik uniós biztosnak jövőre, hogy a Magyarországot az Európai Bizottságban jelenleg képviselő Navracsics Tibor erősebb tárcát kaphatna az újrázással, mint az újonc miniszter.
Ezt indítványozza a pályázatokat elbíráló független testület pénteken kiadott ajánlásában.
A Fidesz volt frakcióvezetője és minisztere, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosa, Navracsics Tibor úgy véli, a CEU ügye még nincs lezárva.
Orbán Viktor korábbi miniszterét egy más témában tartott konferencián kérdezte az RTL Klub Híradója. Navracsics azt mondta: nem akarja, hogy Magyarország az egyetem körüli vita miatt legyen híres.
Szégyenkezhet a kormány a legújabb uniós jelentés miatt: míg uniós átlagban egyre kevesebb a korai iskolaelhagyó és több a diplomás, itthon ez pont fordítva van. És az csak a kisebbik gond, hogy ezzel szembemegyünk az uniós vállalással. Az oktatási szakértő szerint becstelen, amit a kormány művel.
Az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős, fideszes biztosa újra elmondta: szeretné, ha az intézmény itt működne tovább.
A magyar kormányfő Milánóban is megviccelte a nyilvánosságot. Úgy tett, mintha a választók még beleszólhatnának, milyen Európai Bizottság alakul 2019 nyarán. Pedig a nagyok dolgába nem fog beleszólást engedni Orbán Viktor sem. Egyelőre nehezen látszik, hogyan tudná a 14 tagú néppárti "frakciót" megőrizni a bizottságon belül.
Az uniós biztos kicsit máskép képzeli a migránsvitát.
A kormánnyal korábban több kérdésben is kritikus fideszes uniós biztos a kormánypárti Magyar Időknek adott interjúban jelentette ki, hogy Magyarországon nincs gond ezen a téren.
Az Európát átszelő utazások legfeljebb harminc naposak lehetnek, egyéni utazásra és legfeljebb ötfős csoportos utazásra lehet pályázni.
Az élelmiszerek kettős minőségére megoldást kell találni, az ugyanis aláássa az állampolgárok bizalmát, és gyengíti a belső piacot – közölte Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos egy brüsszeli konferencián.
Brüsszel megint megszólalt, Jean-Claude Juncker tüntetőleg Navracsics Tiborral együtt írt levelet olyan dolgokról, mint oktatás, kultúra, szabad sajtó, populizmus.
A biztos Veszprémben tartott előadást az európai és nemzeti identitás kapcsolatáról. Szerinte az a jó nemzeti érdek, amely harmóniában áll Európával.